Bútorkárpitozás Budapest
Amikor kárpitos keresésébe fogsz, bele sem gondolsz, hogy milyen fantasztikus történelme van ennek a mesterségnek, mely részben művészet is. Budapest számos pontján találhatsz kárpitost, igazi kárpitosmestert azonban csak keveset. Akik hozzánk fordulnak, azok biztosak lehetnek benne, hogy a bútorral lelkiismeretesen, a szakmai tudásunk legjavát nyújtva foglalkozunk. A bútorkárpitos mesterség során az évszázados hagyományokat és technológiákat vegyítjük a modern lehetőségekkel, hogy a munka olcsó, de jó minőségű legyen. Egy-egy régi bútor felújításakor szükség van a régi mesterek kézügyességére és módszereire, ismerkedjünk meg tehát a kárpitosok történetével.
A bútorkárpitozás története
A környezet kényelmesebbé tétele évezredek óta igénye az emberiségnek, amit jól tükröznek az időszámításunk előtt 3000-2000 közötti időszakból származó egyiptomi és mezopotámiai ábrázolások, mégis a mai értelemben vett kárpitozásról csak 200-300 éve, fejlett nagyüzemi kárpitozásról pedig csak 40-50 éve beszélhetünk.
A bútorkárpitozás története az egyetemes bútortörténet elválaszthatatlan része.
A bútorkészítés és -kárpitozás kezdetei és fejlődése
Az őskor végén kezdődött az emberiség életében az egyhelyben lakás kialakulása, a későbbi falvak, majd városok előképei. Csak ezt követően jöhetett létre a bútorok iránti igény. Régészeti leletekből tudjuk, hogy a kőkor végére a bútorkészítés és -kárpitozás feltételei megteremtődtek ugyan, mégsem valószínű, hogy a bútorhasználat általános lett volna. Erre utalnak a kezdetleges ülőbútor formát mutató korabeli agyagszobrocskák is.
Kárpitosszemmel nézve a lehetőségeket, a régészeti leletek alapján következtethetünk arra:
- a fekhelyek bélelésére elsősorban szárított növényi anyagokat (mohát, falevelet, füvet, szalmát) használtak,
- a fekhelyeket bőrökkel szőrmékkel, esetleg gyékénnyel vagy durva csalán- lenszövettel borították,
- az ülőhelyeket feltehetően eredeti állaputokban, bélelés és borítás nélkül használták.
Ókori kárpitosok
Ma használatos kárpitozott bútoraink alaptípusait már a mezopotámiai népek használhatták.
Az egyiptomiak bútoraik ülő- és fekvőfelületén előszeretettel használtak bőrt, de a fonott ülésű bútorok sem ritkák. A székek elsősorban a támla vonalát követő rátétpárna vagy állványhoz rögzített párnázat a jellemző, ami már a kárpitosmesterség kialakulására utal.
A görög lakáskultúrából elsősorban domborműveik és vázlatképeik adnak számot. Kedvelt a fonott ülésű ülőkék és az egyiptomiakéhoz hasonló bőrülésű csapószékek. A karszékek egyaránt készültek lapos és magas párnázattal. Az ágyak többnyire magas építésűek. Egy vagy több rétegű párnázattal emelt fejrésszel és kiegészítő párnákkal látáták el gyakorta díszes kivitelben.
Az etruszk bútorokról kevés ábrázolás maradt fenn. A korabeli szarkofágok alapján a fekvőbútorok formája görög hatásra utal, azonban ágybetét helyett inkább több rétegű takarókat és párnákat használtak. Ülőbútoraik kárpitozásáról nincsenek hitelt érdemlő ismereteink.
Az etruszkokat követő rómaiak nemcsak elődeiktől, de a görögöktől is tanultak. Pompa- és kényelemszeretetük bútoraikon is lemérhető. A bútorok kárpitozása a szövetek gazdagabb díszítő jellegű használatától eltekintve alig tér el az elődökétől. Ebből a korból maradt fenn az első fonott szék ábrázolások, azonban ezek kiforrottsága korábbi eredetre utal.
Középkori kárpitosok
A római birodalom bukását és a kereszténység előretörését követően – a kor puritán szemléletével összhangban – a bútorkárpitozás jelentősége csökkent, ami elsősorban az ülőbútorokon mérhető le. Az ülőbútorokra a kárpitozatlan vagy kemény kárpitozású kivitel jellemző. Fekvőbútorként padokat, ládákat és a korábbi ágytípusok egyszerűbb változatait használták. A középkor második felében elkezdenek mennyezetes ágyakat készíteni. Nő az ülőbútorváltozatok száma, de ezeken egy-két rátétpárnától eltekintve kárpitozást nem használnak.
A fekvőbútorok közül ez idő tájt a mennyezetes ágyaké a főszerep, amelyekbe szalmazsákszerű ágybetétet és vastag takarókat tesznek, föléjük függönyöket akasztanak. Az ágyak alacsonyabb építésűek, mint korábban, azonban többnyire emelvényen helyezik el őket. A kényelmet különféle párnákkal igyekeznek javítani.
A reneszánsz kor kárpitosai
Az újkor kezdetét jelentő reneszánsz nemcsak stílustörténeti korszakot, hanem az élet minden területére, így a bútorokra is kiterjedő, nagy megújulást jelent. A reneszánsz kor bútorait könnyedség, kényelem és gazdag díszítés jellemzi.
Az ülőbútorok hagyományos stílusa mellett olyan új bútorok is megjelennek, mint a karos és támlás ládapad, a későbbi pamlag elődje a kanapé. A székek többsége még kárpitozatlan, esetleg lapos rátétpárnával készül. A kárpitozás a karszékeken a leggyakoribb, amit elsősorban az ülésen és a támlán bőrrel, szegekkel rögzítettek.
A kor szokásainak megfelelően az ágy jelentősen megnőtt, amit az emelvényre helyezés mellett magas fejvéggel, baldachinnal és gazdag kárpitosmunkával is igyekeztek kihangsúlyozni. Bár a reneszánsz művészet már Mátyás korában meghonosodott Budapesten tárgyi emlékeink többsége XVI.-XVII. századi.
A bútor kárpitos szakma megjelenéségig még sokáig várt Budapest, de a jól dolgozó mesterek idővel meghonosodtak és rendkívül kedvező áron várják a megrendelőket napjainkban is.
Bútor kárpitos. A bútor kárpitos Budapest egyik legrégebbi mestersége, mely története a bútor kárpitozás történetén, a bútorgyártás történetén keresztül ismerhető meg. A kárpitosmesterek kézműves munkája, a párnázat kialakítása a berendezési tárgyak kényelmének fokozását szolgálja. Néhány olyan téma, melyet elolvasva további részleteket ismerhetsz meg: kárpitozott bútor, tudástár, kárpitozás Budapesten, kárpitosság, kárpitozott bútor, kárpitosok, kárpitozás története, kárpit, kárpitos, ágy, szék.
