Nők a trónon

A reneszánsz és a barokk kor idején az uralkodói trónusok kidolgozottabbakká, részletgazdagabbakká, egyszersmind komfortosabbakká váltak. A 16. század végétől kezdték el rögzíteni a székek ülőlapján és háttámláján a kárpitot, mely eleinte bőrből, majd posztóból, később pedig bársonyból készült. A korábban párnákkal borított trónusokat egyre inkább felváltotta a puhább, kényelmesebb ülést biztosító kárpitozott díszszék. A trón ritkábban tűnik fel a képi ábrázolásokon, hiszen időközben a képi reprezentációnak is számos új változata jelent meg.
Mária Terézia kárpitozott trónusa
Ügyesen aknázta ki a vizuális önmegjelenítésben rejlő lehetőségeket Mária Terézia osztrák uralkodónő, cseh és magyar királynő. A kora újkori magyarországi koronázások közül az ő pozsonyi beiktatásáról maradt fenn a legtöbb képi ábrázolás. Az 1741. június 25-i ceremóniáról számos rézmetszet és festmény készült, a legreprezentatívabb sorozatot gróf Esterházy Ferenc királyi kancellár megrendelésére festették. A képsorozat egyik darabján látható az a baldachinos trónus, melyet az intronizációhoz állítottak fel a Szent Márton- templom szentélyében. A középkori, erőt sugárzó robosztusság nyomait hiába is keresnénk ezen az elegáns és nőies ülőalkalmatosságon.
Az uralkodónőről készült egyik legismertebb festményen, Martin van Meytens 1759-es alkotásán Mária Terézia barokk stílusú, díszesen faragott karfájú, koronával ékesített, bársonyhuzatú uralkodói székben látható.
A magyar királyok trónusai az eltelt évszázadok alatt jelentős formai változásokon mentek át. Szent István ülőládájától a középkor hatalmas márványtrónusain keresztül a felségjelekkel ellátott, míves kidolgozású díszszékekig vezetett e kitüntetett szerepű és szimbolikus jelentést hordozó bútordarab alakulásának útja. Az utolsó magyar király, IV. Károly 1916-os megkoronázásakor az uralkodópár borvörös bársonnyal kárpitozott karosszékeken foglalt helyet.
A trón is csak egy szimpla kárpitozott szék, csak sokkal díszesebb. A magyar királyok trónusa lényegében egy kényelmes, kárpittal borított karszék, fotel vagy szék. A királyi kárpitos mesterek szakértelméről az évszázadokon keresztül fennmaradt ülőalkalmatosságok tanúskodnak.